Nehéz, illetve idő és munka, mire egy-egy ilyen élmény után a földre és hétköznapi tudatállapotba visszatérve az élményt fel tudom dolgozni, és külön szálakra, mondatokra és szavakra át tudom konvertálni mindazt a nagyon sűrített, szertágazóan sok mindent befoglaló többdimenziós információ-csomagot, amit Movement Medicine alkalmak alatt gyakran kapok. Információ alatt itt nem a racionális elme által adatként feldolgozott információt, hanem a lényem több szintjét érintő belső információkat értek. Ezek egy része persze valóban racionálisan is befoglalható, nem hiába van istenien analitikusan barázdált elmém, aminek ilyenkor mindig orgazmusa van :)))

Ezek a multidimenzionális infócsomagok, és az áttöresek mindig egy olyan témakör és folyamat szálait veszik fel, dolgozzák egybe es viszik el az áttörés pontjára, amin amúgyis épp dolgozom az adott periódusban. Ez a mostani alkalom az elképesztően nagy erejű Telihold miatt is volt ilyen különlegesen intenzív.

Szóval a legutóbb, amikoris életem legnagyobb áttörését éltem meg, amiről az előző posztban írok, álltam a táncos, szabadon kapcsolódó forgatag közepén, és éreztem, hogy messzemenően túl fáradt és telítődött vagyok az aktív kapcsolódáshoz; de örültem, hogy ott vagyok, és álltam abban, hogy jelen lehetek így is. Majd jött egy hullám aggodalom, hogy nade kimaradok valamiből, és a többiek bezzeg milyen jól kapcsolódnak, lalala, a szokásos... Ám ekkor a bizalmat választottam abban, amit érzek, ami a szükségletem, ami az abban a pillanatban az autentikus őszinte önmagam (=nem kapcsolódás), és visszatértem önmagamhoz. Szinte érezhető volt, ahogy az energiát visszakanyarítom önmagamba, a szívcsakrámba és a 3. csakrámba. Ekkor csodálatosan azt éltem meg, hogy egyszerre vagyok "külön", a saját teremben, ugyanakkor ezzel nem váltam le a csoportról, hanem szerves kapcsolódott része vagyok így is, és hogy teljesen biztonságos őszintén, önmagamként, a saját szükségleteimre, érzésemre hagyatkozva meghúzni egy határt, és ily módon elkülönülni, ha kell. Ezt követően egy csodálatos "bliss" öröm hullám hullámzott végig rajtam.

Aztán álltam tovább, volt, hogy jött oda ismerős, vagy valaki, akivel korábban kapcsolódtam az este, és azt érzékeltem, hogy próbálnának bevonni a közös forgatagba. Ez ismerős mumusom, ilyenkor mindig nagyon könnyen elönt az, hogy valami baj van velem, kevesebb vagyok, szégyen, stb. Most is jött belőle valamennyi; de ezt is el tudtam tolni magamtól, visszatértem ismét önmagamhoz, amire újabb, még erősebb bliss hullám jött. Ez egy párszor megismétlődött, majd a végén olyan erős lett, olyan mértékű önmagamban-megállást, ön-engedélyezést, mások ítéletétől függetlenedést, és olyan fokú szabadságot éltem meg, mint még soha, és egy felsőbb nézőpontból nézve a helyére került 10.000 puzzle darab. És azt is megértettem, hogy ez a radikális szabadság, és ez a magasabb nézőpontból való rálátás nekem adottságom, hozott erőforrásom ebben az életben (a 9 klasszikus égitestből 5 a Vízöntőben van a képletemben...), csak épp ettől annyira más vagyok, mint a többség, hogy valahol ez tesz kívülállóvá. Rengeteg mindent megértettem, átéreztem a Vízöntőséggel, Vízöntő minőséggel, és ezáltal az egész életemmel, a bejárt utammal kapcsolatban, és hogy éppen a radikális mértékű hozott, adott szabadságom fordult át az ellentétébe, az extrém megfelelésbe amiatt, hogy a többségi közösségben nem megértett, és nem is elfogadott mindaz, ami számomra alaptétel.

Szóval ez az egész felszabadulás megértés átíródás bliss és hála olyan intenzív lett egy ponton, plusz a pillanat súlya, hogy mennyit, de mennyit dolgoztam keményen, és mennyi minden bejártam, mire ebbe a pillanatba eljutottam, és hogy ez az egész tényleg történik velem, hogy ki kellett támolyognom a terem szélére leülni, és hagyni, hogy a zokogás elmossa a múlt összes szenvedését, és helyet adjon ennek a felfoghatatlan kegyből született csodának. Pillanatkora el-elvesztettem a tér-idő érzékemet, és teljesen beleolvadtam ebbe a katartikus felszabadulásba, és elképesztő intenzív szeretetet es kegyelmet éreztem, azt, hogy hihetetlenül szeretve vagyok. Tisztán éreztem különböző fény-lények jelenlétét és munkáját, és azt, hogy rajtuk át érzem ezt a szeretetet, es hogy mennyire segítenek ebben az egész folyamatban. Szinte tapinthatóan éreztem őket és a szeretetüket magam körül.

És mindeközben az egészet fokozta, és belül nevettem azon, hogy miközben mindezen átmegyek, kívülről talán annyi látszódhat, hogy egyedül ülök a terem szélén, és összeroskadva sírok :D És ez pont tökéletesen szimbolikus arra a helyzetre, aminek a gyógyulását épp megéltem. Elfogadtam, hogy kevesen vagyunk, akik ezzel a fajta radikálisan független belső szabadsággal és magasabb rálátással rendelkezünk, hogy ezáltal a Vízöntő mindig is valamilyenfajta kívülálló lesz, illetve, hogy ez vezető szerepre is predesztinálja. 

Ezzel párhuzamosan, már reggeltől kezdve, és itt kicsúcsosodva lejátszódott egy tágabb önmagamra ébredés is, a felismert nagyságom, erőm és méltóságom felvállalása a külső esteleges látszat, és az emberek arra alapozott ítélete ellenére. A Nagyságomba, Erőmbe beleállás. Beéreztem végre a jéghegyet, ami valójában vagyok (és persze valójában nincs is alja, meg szakaszokra van osztva, és egyre tágabb és erősebb lefelé), és tisztán látom és érzem, hogy az eddigi "kis énem", és az, ahogy értelmeztem az életemet, csak a jéghegy csúcsa. 

Tulajdonképpen ez a 3. csakra / önszeretet / valódi magabiztosság kulcsa: hogy az ember egyre képesebb az ön-teréről, az öndefiníciójáról lepattintani mások rá vetülő projekcióit, definícióit, és a külső véleménytől, befolyástól függetlenül megállni abban, ami ő valójában, lehetőleg egy szív-térből irányítottan, és nem egóból. És minél több külső ítélettel "ütközik" az ember saját öndefiníciója, annál erősebb lesz a belső középpont.

Viszont azért még felmerül a kérdés, hogy kivel lehet ebből a belső erőből igazán kapcsolódni, önlekicsinyítés és hazugság nélkül? Kit nem hoz ez zavarba, kinek a komplexusait nem aktiválja, főleg ha rám néz, és elrak magában "fiatal, cuki, naív  kiscsajnak" (gyakran néznek 10 évvel fiatalabbnak és tapasztalatlanabbnak, mint valójában vagyok)? Rájöttem egy ideje, hogy ebben az egész önértékelés-magabiztosság kérdésben ez a legnagyobb parám, és ami a leginkább mindig is visszatartott az amúgy meglévő erőm szabadjáraengedésétől: a félelem, hogy az másoknak nem lesz-e fenyegető, nem fordít-e másokat majd ellenem.

Nem várom magamtól, hogy mostantól folyamatosan ebben a kitágult és radikálisan független állapotban legyek, de az biztos, hogy olyan erővel tört fel mindez végre a felszínre, ami ki fog hatni a továbbiakra, és egyre inkább teret nyer majd magának a hétköznapokban is.

Akit pedig esetleg érdekel a Movement Medicine: 3 hét múlva, február 23-25 között lesz itthon egy esti, és egy teljes hétvégés workshop is, el lehet jönni belekóstolni, vagy aki érzi a hívást, akár mélyebben megmártózni ebben az energiában. Ha esetleg valakinek túl intenzíven hat mindaz, amit leírtam: ettől szükségtelen félni, ez a rendszer intelligensen, "egyénre szabottan" kinek-kinek mindig épp annyit ad, amennyit az adott pillanatban be tud fogadni.

Bővebb infót a workshopról itt találtok: https://www.facebook.com/events/1225276647617156/

Jó táncot mindenkinek :)