Egész életemben óriási szorongással, értéktelenség-érzéssel és mindent átható szégyennel küzdöttem, ami rányomta a bélyegét mindenre. Ellehetetlenítette az életemet, a kibontakozást, önmegvalósítást, de ami a legfájóbb, a kapcsolódásokat is. Nagyon sokat (12 évet) dolgoztam magamon aktívan különböző módszerekkel, spirituális és pszichológiai, meg testi megközelítésűekkel is, és persze értem el változásokat, olykor be-behullámzó javulásokat, de akármilyen elszántan is ástam és csináltam, nem tudott ez sehogyse gyökeresen átfordulni. Ez egy idő és egy bizonyos mennyiségű próbálkozás után már őrjítő volt, hiszen én belül mindvégig éreztem, hogy az, amilyen kicsinek és értéktelennek érzem magam, egyenes arányban áll azzal, amilyen tiszta belső erő feszül bennem a mélyben; mégsem tudtam ezt élni, megmutatni, és ehhez méltóan látva lenni a világban. Rengeteg időt töltöttem belső izolációban, és a reménytelenség érzése, illetve az aktuális valóságom és a magamban érzett lehetőség között minden munkám ellenére feszülő ellentét olykor megkérdőjelezte bennem, hogy van-e egyáltalán értelme folytatni.

Aztán 2016 tavaszán, a rengeteg előkészület után elindult a gyökér kihúzása (mármint a probléma gyökeréé). Életem első, a fentiek tükrében érthetően baromi későn (30 évesen, elképesztő mennyiségű sóvárgás és kudarc után) jött első kölcsönös szerelem-kapcsolatának elindult a felbomlása. Ez olyan mély fájdalmat és rétegeket érintett meg bennem, amivel elért minden más gyökeréhez is. Mostmár utólag látom, hogy azon túl hogy végre megélhessem a beteljesült szerelmet, ennek a kapcsolatnak ez volt a funkciója. Nem volt könnyű folyamat, finoman szólva. És ennek a folyamatnak a közepén találkoztam a Movement Medicinnel. Amellett, hogy milyen erejű katalizátora volt a folyamataimnak, hatalmas hazaérkezés-élmény volt olyan szempontból is, hogy ez lehet az a dolog, amiben a bennem rejlő gyógyítói potenciált ki tudom majd egyszer bontakoztatni (egy ideje kerestem már, melyik táncterápiás út is igazán az enyém, mert a tánccal nagyon régóta megvolt már ez a kapcsolatom). Nem tudom máshogy leírni, egyszerűen itt minden, ami számomra fontos, összeér, és szerves egységet alkot. A legfontosabb benne talán az számomra, hogy a korábban már sok más helyen tapasztalt táncos-terápiás-bodywork stb. elemek mellett kulcsfontosságú benne a Természettel, Föld-Anyánkkal való szerves egységünk és együttmozdulásunk, illetve a láthatatlan erőkkel való kapcsolatunk, és a módosult tudatállapotok is - amit itt a tánc, és a jelenlét ereje természetes módon hoz létre. Amikor mindent, ami számomra addig is a legtöbbet adta, egy helyen megtaláltam, azt hiszem, nem is csoda, hogy életem legnagyobb gyógyulásai közül jó párat éltem itt meg.
Tegnap pedig végre, egy hetek (hónapok-évek-évtizedek... életek?) óta épített, több lépcsős folyamat kicsúcsosodásaként, egy Movement Medicine esten megtörtént az átfordulás. Egy teljesen új önmagam tudott végre felbukkanni a felszínre - aki persze mindig is ott volt - és ebben a MM-nek abszolút szerves szerepe volt. A személyes gátjaim feloldódásán túl ez azt is jelenti, hogy minden eddiginél mélyebb és elevenebb kapcsolatba kerültem magával az Élet sokdimenziós szövetével. (Bővebben arról. hogy mit éltem meg pontosan az este során, arról ebben a posztban írok.)
A fenti legelső kép egyáltalán nem szimbolikus, vagy költői túlzás. Konkrétan ez történik.

Így a szülőcsatorna túloldalára frissen érkezve felmerül bennem az, hogy milyen egyértelmű, hogy ez a mélységes erő mindig is itt volt velem, és hogy micsoda tréfa már, hogy valamit, amim addig is megvolt, átraknak az Óceán túloldalára, hogy ússzak át érte. :D De nem lehetett megspórolni. A rengeteg alapos terápiának, és annak az útnak hála, amit idáig bejártam, az erő mellé így nagyon sokrétű tudás és megértés is párosul. Többek között pl. az, hogy valójában egy olyan baromi erős és tapasztalt lény vagyok, akinek ez az eddigi életfeladvány, amit bejártam, minden mélységével együtt olyan kielégítő önfejlesztő időtöltés, mint amikor egy matematika-professzor kéjes gyönyörrel néz rá egy egész táblát betöltő egyenletre, hogy jól megfejtse és megoldja. 

De azért most úgy érzem magam, mint egy extrém maratonfutó, aki, miután keresztülfutotta a Szaharát, végre leül inni egy jó pohár vizet, és letörli a homlokát. Persze ez egyáltalán nem végpont, hanem épp a kezdete végre rengeteg mindennek, a valódi Életnek. Sok további külső-belső munka és kihívás, és úgy érzem, elképesztő távlatok várnak még, és persze ennek az újonnan megszületett szárnyaimnak, új létezés-mintáimnak és mechanizmusaimnak is erősödniük, stabilizálódniuk kell még. De már kint vannak. Eljött az ideje végre a megvalósulásnak, megvalósításnak, a sok pucolás után végre a kiteljesedésnek, és önmagam egy egész más szintű megismerésének is. A tennivaló dolgok pedig nem várnak :)

Azért szusszanok egyet, ha a Jóisten is megengedi...

 Kép credit: Kaitlin Churchill - Breaking free