Saját írás következik, önértékelés, testkép, önelfogadás, párkeresés kontextusban.

I. A lényeg a marketing

Hihetetlenül mélyen érzéki lény vagyok. Minden sejtem át van itatva érzékiséggel és szexualitással. És az, hogy ezt nem merem minden percben szabadon megélni, kb. olyan szintű blokk, mint ha a Niagara vízesés elé emelnénk egy kurvanagy gátat. Mert annyira a lényem legmélyéből tör fel, óriási erővel, a lényem lényegéhez van köze. 

 Ráadásul alapvetően teljesen magától VAN. Ha hagynám. Sugározni.

Fasz logika, miszerint "mivel nem vagyok elég vonzó a propagált ideálhoz képest, nem engedhetem meg az érzékiségemet." Hiszen épp, hogy minél jobban megengedem az érzékiségemet, annál vonzóbb leszek.

De mégis félek megengedni, mert arra vagyok kondicionálva, hogy aki nem felel meg az ideálnak, az hülyét csinál magából, disszonáns, sőt, gusztustalan, ha szenzuális-szexuális, érzéki lénynek meri mutatni magát.

Pedig ez fordítva van! És itt jön a lényeg:

Mindenki olyasvalamit szeretne a magáénak tudni (általános értelemben éppúgy, mint szexuálisan illetve párkeresés kontextusban), ami értékes. 

Ha értéktelennek érzed magad, és ezt sugárzod, projektálod, lehetsz tökéletes is, nem fogsz kelleni; mert az "energetikai, kisugárzásbeli MARKETING" a lényeg.

Minden marketingnek ez a lényege: ha valaki egy tök átlagos dologról kikiáltja, hogy az valami kurvajó, és hogy milyen baromi jó lesz neked, ha az a dolog a tiéd lesz, arra harapnak az emberek. Mert azt érezteted, üzened bele a világba, hogy na aztán egy nagyon tuti dolog, ezzel felkeltve az emberek kíváncsiságát, hogy azt gondolják: "hmm, kell hogy legyen ebben a dologban valami különlegesen tuti". Illetve azt is, hogy ha az övék lesz az az értékes dolog, akkor az értékéből ők is részesülhetnek, vagyis ők maguk is értékesebbek lesznek.

És ez fordítva is működik: lehet valaki kibaszott jó és különleges, ha azt szórja-hinti mindenhol magáról, hogy értéktelen, milyh' meglepő, hogy senki nem fogja akarni!

Mindez tök alap emberi pszichológia, a marketing minden ága, minden területen ezekre az alapokra épít.

És férfi-női vetületben is mindnyájan láttunk már rá számtalan példát: hogy az "ideálnak" közel 100%-ig megfelelő nők, mivel az általános önbecsülésük a béka segge alatt volt, egyáltalán nem voltak sikeresek a pasiknál.

Miközben külsőleg átlagos (vagy éppen akár az ideáltól messze álló) nők, mivel a teljes lényük különlegesen fantasztikusságát átélték, vagy pusztán mert magukat ártatlanul, őszintén, de irreálisan látva, valamiért kiemelkedően vonzónak ítélték meg magukat: ezt másokkal is el tudták hitetni.

A lényeg, a La Fontaine-i tanulság tehát: 

Mivel az, hogy mások hogyan ítélnek meg minket, sokkal inkább függ attól, hogy mit hitetünk el magunkról (a tudat alatt mindenki felé kommunikált-kisugárzott, magunkkal kapcsolatos gondolatainkkal és hiteinkkel), mint hogy "objektíven" hogy nézünk ki, ezért:

1) ELEVE sokkal, de sokkal több értelme van ennél a végénél megfogni a dolgot, és azon munkálkodni, hogy elég jónak lássuk, érezzük magunkat összességünkben, teljes lényünket nem leszűkítve 1-1 testrészre vagy testrészek halmazára. A hogyanról az utolsó részben írok.

2) Ez ÓRIÁSI lehetőgét, szabadságot ad AZONNAL a kezünkbe, amint ezt tényleg felismerjük, felfogjuk,
és beépítjük a gondolkodásunkba.

Hiszen felszabadulunk az alól, hogy sokszor megváltoztathatatlan fizikai tényezőket akarjunk teljesen irracionális (vagy sebészi..) módon megváltozottnak látni. Hiszen a gondolatainkat még mindig ezerszer könnyebb átírni (na nem csak úgy hip-hopp, hanem kemény, kitartó munkával), mint a formát öltött anyagot megváltozatni.

Pusztán ennyit kell tennünk. De ezt módszeresen.

Habár a felismerés annyira logikus és egyértelmű és a józan paraszti észre épül, hogy gyakorlatilag ha ezt egyszer felfogtuk, totális, falnak menő őrültségnek fog tűnni a figyelembe-nem-vevése.

II. Merjük már!

A quest innentől már csak az, hogy MERJÜK magunkat végre értékesnek érezni! Az értékességünket nyíltan, büszkén viselni!

Hiszen valljuk be, szinte mind szoktunk siránkozni, ha másoknak álszerénységből nem is (kultúránkban önmagunk dicsérése és elismerése sajnos tabu, ez külön téma lehetne önmagában..), de azért legbelül magunkban mégis megfordulnak olyan gondolatok, hogy (itt jön az én saját random monológom): "basszus, pedig én annyira sok értékkel rendelkezem, intelligens vagyok, folyamatosan és elkötelezetten fejlesztem magam, vagány és bevállalós vagyok, nem vagyok kényes, lehet velem utazni-túrázni-gyűrődni, gátlástalanul tudom élvezni a szexet, tisztaszívű, jóérzésű, lelkiismeretes lény vagyok, akit érdekel a világ sorsa (és teszek is ezügyben, nem csak elméletben), imádok főzni, ...; hoppá ,várjunk csak, ha jobban belegondolok, MINDEN PASI KIBASZOTT ULTIMATE VÁGYÁLMA vagyok, és mégis, ó, milyen igazságtalan az élet, mégsem kellek senkinek, persze mert minden pasi elbaszott, trallala, trallala..." és máris hárítjuk át a felelősséget, GYÁVASÁGBÓL. 

Ehelyett miért is nem merjük végre napvilágra hozni, hogy titkon mennyire tutinak gondoljuk magunkat? Itt jön be megint az a nagyon káros nyugati kulturális kondicionáltság, amire már utaltam, és ami kishazánkban hatványozottan jelen van, miszerint hogy TILOS magunkat nyíltan és egészségesen jónak titulálni.

Most nem fogom boncolgatni, hogy ez miért, de a lényeg, hogy VAN, és folyamatosan hat ránk, alapprogramként fut a tudatalattinkban.

Ez az egyik fő magyarázata, hogy, miért FÉLÜNK jónak látni-érezni magunkat: hiszen a kulturális-társadalmi normák megszegése mindig szankcionált. Nálunk ez az egymás lehúzása, ami folyamatosan jelen van. Ha nekem szar, nehogymár neked jó legyen. És mi ezt elfogadjuk, és már a puszta kiközösítstől való félelem visszatart, benne tart a normában. Mindez persze nem, vagy csak nagyon ritkán tudatos.

És akkor még egy szót sem ejtettünk a szépségideálokkal kapcsolatos agymosásról, lelki terrorról, mentális programokról, miszerint úgysem fogunk kelleni senkinek, ha nem felelünk meg az ideálnak. És ezt most megint nem boncolgatnám, mert több kötetet tudnék egy szuszra összeírni erről, de önmegtartóztatást gyakorlok, és majd egy külön posztot szentelek ennek a kedvenc témámnak :D

Szóval itt jön be az megint, hogy nincs mese, BÁTORNAK KELL LENNI, vagyis a félelem ellenére cselekedni, ami jelen esetben azt jelenti, hogy legalább gondolatban, elméleti síkon meg kell adnunk az esélyét 2 dolognak:

 1. Ha merjük értékesnek érezni és megélni magunkat, attól még nem leszünk "kiközösítve", legalábbis azok által biztosan nem, aki számítanak (akik szintén megélik a teljes értéküket, és másokat is teljes lényükben néznek; legalábbis úton vannak efelé), sőt, vonzani fogjuk a hasonló embereket.

2. Az energetikai, kisugárzásbeli marketingtől leszünk istenigazából vonzóak, nem pedig a minél magasabb szintű testi tökéletességtől (az általunk is felismerten elbaszott ideálhoz képest).

III. Mindez szép és jó, de hogyan..?

A fentiekre folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat, és az agyunkat át kell írnunk. Ez persze nem kétnapos feladat, de egyáltalán nem lehetetlen; a lényeg a rendszeres munka, amit én egyszerre több szinten javaslok:

Psziché: a pszichénk alaptérképét létrehozó koragyermekkori traumák feltárása és gyógyítása tapasztalt terapeutával, aki maga is végigjárta ezt a folyamatot (egyéni és/vagy csoportos formában, persze a kombó a legjobb). Enélkül sajnos a összes többi irányból nem tudunk elég mélyre hatolni, viszont együtt elképesztően felgyorsítják egymást.

Test & energiatest: jóga, tánc, táncterápia... 
A jóga, ha rendszeresen gyakoroljuk, nagyon lassan, de 
biztosan, mint a víz sziklát, az energetikai térképünk átírásán keresztül képes átírni a mentális és pszichés térképünket is. A tánc pedig elvezet ahhoz az élményhez, hogy "nem kell az égvilágon semmilyennek lennem, hanem megnyilvánulhatok és lehetek csak úgy, spontán, amilyen teljes természetességemben vagyok."
Az energiatesten való közvetlen és rendszeres munka azért is fontos, hogy az elért áttöréseinket fenn is tudjuk tartani, és ne cuppanjunk vissza a régi negatív gondolati sémáinkba.

Kognitív & mentális: gondolataink, mentális folyamataink figyelése, ismétlődő romboló gondolataink fülön csípése, helyükbe pozitív üzenetek betöltése; megerősítések, pozitív emlékeztetők használata, kártyára leírva, lakásunkban kitéve, stb.

Transzcendens: időt szánni arra, hogy kapcsolódjunk felsőbb bölcsességünkhöz, bármit is jelentsen ez számunkra; a Csenden, a Természeten, vagy Meditáción keresztül. Ez abban segít, hogy középpontunkat áthelyezzük kissé a jelenségvilágon túlra, egy stabilabb, feltételekhez nem kötött térbe, aminek köszönhetően
minden jelenségbeli zavar (problémáink) sokkal kevésbé tűnik drámainak. 

Hát nagyjából ennyi. :)

U.i.: Vigyázat! Az elme és az ego okos jószág. Mindig ki tud lyukadni valamire, ami miatt nem lehet merni (értékesnek érezni magunkat). 

Régi lemez, régi kondicionálás, az agyunkban árkosra vésett neuronpályák; amikor felbukkan, visszacuppan az a régi konklúzió vagy homályos alap-érzés, hogy "na jó, de NEKEM TÉNYLEG ezért meg ezért nem lehet mernem", vagy "rám ez ezért meg ezért nem igaz", akkor ezzel nem kell erőszakkal hadakozni, mert azt támadásnak veszi az elme és az ego, és csak ráerősít a parára és az akadékoskodásra. Csak annyit kell tennünk, hogy ÉSZREVESSZÜK ezeket a visszatérő, visszahúzó gondolati mintákat, és EMLÉKEZZÜNK arra, hogy ez csak egy tök természetes és automatikus elme-reakció, és jót nevetni az elme végtelen kreativitásán, amivel mindig meg tudja magyarázni, miért is ne lépjünk ki a komfort-zónánkból.

Nagyon fontos, hogy ne akarjuk erőszakkal ellökni a kétkedését, mert ezzel is csak energiát adunk neki. Ehelyett csak FIGYELJÜK MEG, és vonjunk rá vállat.

Végezetül pedig egy igazán szép videóklipp arról, hogy hagyjuk már abba nemlétező tökéletesség kergetését:

Na puszi :)