Radikális autentikusság
2017. szeptember 17. írta: spreadthelight

Radikális autentikusság

 own-it.jpg

 
Egész életemben rengeteg energiát és erőfeszítést fektettem abba, hogy megpróbáljam leplezni a sebzettségemet, a nehézségeimet; rengeteget aggódtam azon, hogy mi lesz, ha mégis kiderülnek; és igyekeztem vidám és elfogadható arcot mutatni. Ennek ellenére ez sosem ment jól, sőt, sosem voltam rá igazán képes, és ez az egész küszködés soha nem is hozta meg a várt eredményt (több elfogadást, több kapcsolódást, stb.). 

Ám érdekes módon abban a pillanatban, hogy veszel egy nagy levegőt, és elhúzod ezekről a tökéletlenségekről, félelmekről a függönyt, és önként megmutatod, kiteszed magad, hirtelen szinte úgy érzed, mintha nem is lenne semmi, amiről le kell rántani a leplet, mintha nem is lett volna semmi takargatnivaló. Ez egy paradox pillanat. És a körülötted lévő emberek is kényelmesebben kezdik érezni magukat, és bátorítva arra, hogy ők is elhúzzák a függönyeiket és megmutassák a saját törékeny, sérülékeny emberi valójukat.
self-acceptance.jpg

 Ám ez a mennyei felszabadult állapot persze sajnos nem tart örökké; a késztetés, hogy az igazságot önmagadról el kell rejtened, a szorongás, és az elégtelenség érzése visszakúszik az emberre.

Nade mivel is kezdődött ez a gondolatmenet? Hogy teljesen OKÉ sebzettnek, itt-ott eltöröttnek, tökéletlennek lenned! A kellemetlen érzések, az a sebzett részed, amit olyan sokáig nyomtál el, újra megkockáztatja és szégyenlősen visszajön hozzád még egy kis szeretetért, amire olyan szörnyen éhezett egész életedben. Úgyhogy ne pánikolj, fordulj felé ismét szeretettel és elfogadással. Lehet, hogy vissza kell vonulnod némi időre, vagy úgy igazítanod a társasági életed, hogy teljesen rá tudj hangolódni arra, hogy mire van IGAZÁN szükséged, és hogy megtiszteld és szeretettel megtartsd ezeket a sebzett részeidet. Szükséged lesz türelemre önmagad és a folyamatod iránt, és persze bizalomra is, hogy az élet egyre közelebb visz a szeretethez és a teljes kibontakozáshoz.

Aztán újra megtapasztalod, hogy soha nem is volt semmi rejtegetnivaló; majd a sebzett részek újra visszajönne egy kis szeretetért; és így tovább, ciklikusan, míg nem, remélhetőleg, egy nap egy olyan létezésben eszmélsz, amelyben túlnyomórészt kényelmesen és elfogadhatónak érzed magad. Ám az elvárás, hogy ezek a sebzett részek teljesen, és örökre eltűnjenek, valószínűleg elég kontraproduktív, mert ez egy agresszív elvárás önmagaddal szemben, és ellentétes az elfogadással. Úgyhogy amennyire csak tudsz, lazulj bele a folyamatnak és ennek az élet nevű őrült, kesze-kusza, végtelenül izgalmas feladványnak az áramába!

bae28489c0c2cb5849218e3492a880d3.jpg

 

 

Követheted az Inspirát a facebookon is: https://www.facebook.com/inspirabloghu/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://inspira.blog.hu/api/trackback/id/tr8912872086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.