Az anya-seb I.
2014. július 17. írta: spreadthelight

Az anya-seb I.

Miért rendkívül fontos nekünk, nőknek, hogy begyógyítsuk az anya-sebet? elizabethbauman.jpg

Facebook_like_thumb.pngHa szeretnél értesülni az új írásokról, kövesd az inspirát a Facebook-on!
https://www.facebook.com/inspirabloghu


Sokan nem látják, hogy a nők felszabadulásának a központi, lényegi kérdése az anya-seb.


Az anyák és lányaik közötti nehézségek és megoldandó problémák nagyon gyakoriak, mégis, nyíltan senki nem beszél róluk. A tabu miatt nem beszélünk az anya-sebből származó fájdalomról, s így az árnyékban, rejtve marad, ahol egyre tovább fekélyesedik anélkül, hogy ránéznénk.

Pontosan mi az anya-seb?

Az anya-seb a női létnek az a fájdalma, amit a patriarchális kultúrákban a nők generációról generációra továbbadnak egymásnak. És ebben benne foglaltatnak azok a diszfunkcionális kiútkereső mechanizmusok is, amikkel feldolgozni próbáljuk ezt a fájdalmat.

Az anya-seb a következő fájdalmakból tevődik össze:

§  Összehasonlítás: az érzés, hogy nem vagy elég jó

§  Szégyen: az a folyamatos háttér-érzés, hogy valami nem stimmel veled

§  Ön-kicsinyítés:  az érzés, hogy kicsire kell összehúznod magad ahhoz, hogy szeressenek

§  Nem múló bűntudat afelett, hogy többre vágysz, mint amid van

 

Az anya-seb a következő módokon nyilvánulhat meg:

§  Nem vagy teljes, kiteljesedett önmagad, nehogy mások ettől fenyegetve érezzék magukat

§  Nagyon jó viselése annak, ha mások rosszul bánnak veled

§  Érzelmi óvatosság

§  Versengés más nőkkel

§  Ön-szabotázs

§  Túlzott merevség és domináns attitűd

§  Olyan problémák, mint az evési zavarok, depresszió, függőségek

 

kubicki_info_357.jpeg 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mai patriarchális, férfi-domináns kultúránkban a nők arra vannak kondicionálva, hogy kevésnek érezzék magukat, nem pedig értékesnek és olyannak, akik megérdemlik a jót. Ezt a „kevés vagyok” érzést nők számtalan generációja építette már be magába és adta tovább az utána következőknek, illetve mindez most is zajlik.

A nőket elnyomó kulturális atmoszféra a lányokat egy „kettős csapdába” helyezi.

Leegyszerűsítve, arról van szó, hogy ha egy lány internalizálja az anyja nem-tudatos hitrendszereit (amik a „nem vagyok elég jó”-nak valamilyen formája), akkor ezzel megszerzi az anyja jóváhagyását; viszont saját magát és a benne rejlő lehetőségeket pedig elárulja.

Ugyanakkor, ha úgy dönt, hogy nem internalizálja az anyjának a saját korlátaiban való nem-tudatos hitét, hanem (f)elismeri saját erejét és lehetőségeit, akkor vállalja, hogy az anyja ezt nem-tudatosan saját személye elutasításának veheti.

A lány nem akarja azt kockáztatni, hogy esetleg elveszti az anyja szeretetét és jóváhagyását, ezért inkább ezeknek a korlátozó, nem-tudatos hiedelmeknek az internalizálását választja, ami a hűség egy formája, illetve az érzelmi túlélésének biztosítása.

Azért tűnhet veszélyesnek egy nő számára az, ha kihozza magából és az életéből maximálisan a lehetőségeket, mert ezzel azt kockáztatja, hogy az anyja valamilyen módon elutasítja.


images.jpg

 

 

 

 

 

Ez azért van, mert a lány nem-tudatosan megérezheti azt, hogy az ő kiteljesedése szomorúságot vagy haragot válthat ki az anyjából, mivel neki a saját életében sok mindent fel kellet adnia magából. Az anyja iránt érzett együttérzés, a neki való megfelelési vágy, és a konfliktustól való félelem hatására így hát végül lehet, hogy meggyőzi magát arról, hogy biztonságosabb, ha összehúzza magát és kicsi marad.

Az anya-sebbel való szembesülés elleni egyik leggyakoribb érv, hogy „a múlt az múlt.” Csakhogy a múlt elől sosem menekülhetünk el igazán, nem temethetjük el. A jelenben él, a mindennapi nehézségeink és problémáink formájában. Ha kikerüljük, hogy szembesüljünk és foglalkozzunk az életünk egy egyik legfontosabb és legalapvetőbb kapcsolatához kötődő fájdalommal, ezzel az egyik legnagyobb lehetőséget veszítjük el arra, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában, és hogy őszintén és örömmel megélhessük valódi lényünket.

Az anya-sebet átfonó sztereotípiák

§  „Nézd meg, mennyi mindent tett érted az anyád!” (elsősorban másoktól jön)

§  „Az anyám annyi mindent feláldozott értem. Nagyon önző dolog lenne tőlem, ha én megtehetném, amit ő nem tudott. Nem akarom, hogy rossz legyen neki.”

§  „Lojalitással tartozom anyámnak, bármi áron. Ha megharagítom, azt fogja gondolni, hogy nem értékelem őt eléggé.”

 

A lány azért félhet önmaga és lehetőségei kiteljesítésétől, mert lehet, hogy fél attól, hogy hátra hagyja az anyját. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja fenyegetőnek fogja érezni álmait és ambícióit. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja kényelmetlen érzéseket fog táplálni irányában, mint pl. irigység vagy harag. Mindez általában egyáltalán nem tudatos, nyíltan nem ismerjük el és nem beszélünk róla.

Mindnyájan éreztük már az anyánk által cipelt fájdalmat. És valamennyire mindannyian arra gyanakszunk, hogy részben mi tehetünk az ő fájdalmáról. És ebben gyökerezik a bűntudat. Ez érthető, ha figyelembe vesszük egy gyermek korlátozott kognitív fejlettségét, amelyen keresztül saját magát érzékeli minden dolog okaként. Ha felnőttként nem nézünk rá erre a nem-tudatos hiedelemre, akkor meglehet, hogy még mindig hordozzuk magunkban, és ennek eredményeképp még mindig nagyban korlátozzuk magunkat.

 

Az igazság az, hogy egyetlen gyerek se tudja megmenteni az anyját.

A lány részéről meghozott SEMMILYEN áldozat nem kompenzálhatja mindazt a sok nehézséget és veszteséget, amit az anyjának el kellett szenvednie az évek során, pusztán abból kifolyólag, hogy nőként és anyaként él ebben a kultúrában. Mégis, nagyon sok nő teszi éppen ezt egészen kicsi kora óta: hoznak egy nem-tudatos döntést arról, hogy nem fogják elhagyni vagy elárulni az anyjukat azzal, hogy „túl sikeresek”, „túl okosak” vagy „túl kalandvágyóak” lesznek. Az ezt a döntést kiváltó tényezők a szeretet, a lojalitás, és a tény, hogy valóban szükségünk van az anya jóváhagyására és érzelmi támaszára.

 

Sokan összetévesztjük az anyánkhoz való hűséget az ő sebei iránti hűséggel, és így részt veszünk saját magunk elnyomásában. 

girl.jpg

 

 

 

 

 

Ezek a dinamikák egyáltalán nem tudatosak, és folyamatosan működésben vannak. Még a legegészségesebb, legtámogatóbb anya-lánya kapcsolatban is jelen lehet ez a dinamika valamilyen szinten, pusztán amiatt, hogy nőként élünk ebben a kultúrában. Azon lányok számára pedig, akiknek az anyja komoly gondokkal küszködik (függőségek, mentális problémák, stb.), ennek a hatása rendkívül romboló és alattomos lehet.

Az anyáknak fel kell vállalniuk a felelősséget, és elgyászolni a veszteségeiket. 

Anyának lenni ebben a kultúrában elmondhatatlanul nehéz feladat. Sok nőtől hallottam már, hogy „Senki nem mondja el neked, milyen nehéz lesz” és „Semmi nem készít fel arra, amikor hazaérsz a babával, és leesik, mire is vállalkoztál.” Kultúránk, főként az Egyesült Államokban, nagyon szigorú az anyákkal, kevés támogatást kínál, sokan pedig egyedül nevelik gyermekeiket.

 Társadalmunk ki nem mondott üzenete az anyák felé: 

§  Ha az anyaság nehéz, arról te tehetsz.

§  Szégyelld magad, ha nem vagy szuper-ember.

§  Vannak „természetes anyák”, akiknek az anyaság könnyű. Ha te nem vagy ilyen, akkor valami nagyon mélyen nem stimmel veled.

§  Képesnek kéne lenned, hogy mindenben sikeres légy: legyenek jól nevelt gyerekeid, legyél szexuálisan vonzó, legyen sikeres karriered, és stabil házasságod.

Azok az anyák, akik valóban annyi mindent feláldoztak azért, hogy kultúránkban gyermekeket neveljenek, tényleg elutasításként élhetik meg, ha a gyerekük túlhaladja azokat az álmokat, amiket maguknak lehetségesnek gondoltak. Lehet, hogy van benned egy olyan érzés, hogy a gyerekeid tartoznak neked, hogy neked jár valami, vagy megerősítést vársz a gyerekeidtől; ami a manipuláció igen finom, de erőteljes formája. Ennek a dinamikának az lehet a hatása a lányok következő generációjára, hogy ők is inkább kicsik maradnak, hogy az anyjuk továbbra is érezze az ő anyai identitásának elismerését és megerősítését; egy olyan identitásét, amiért annyi mindent feláldoztak, és amiért olyan kevés támogatást és elismerést kaptak cserébe.

wellbeing.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az anyák tudat alatt mély haragot projektálhatnak gyermekeik felé, kifinomult módokon. Csakhogy ez a harag valójában nem a gyerekek ellen irányul. Ez a harag az ellen a patriarchális társadalom ellen irányul, ami azt követeli a nőktől, áldozzák fel és maximálisan zsigereljék ki magukat a gyereknevelés oltárán.

 

És hát egy gyerek, akinek szüksége van az anyjára, gyakran hozza meg azt a döntést még kora-gyerekkorban, hogy saját magát feláldozza annak érdekében, hogy valahogy enyhítsen az anyja fájdalmán. Ez a korai döntés gyakran az oka a háttérben húzódó problémáknak, s erre gyakran sokkal később, már felnőtt korban derül csak fény.

Az anya-seb azért él, mert az anyák számára nincs egy olyan biztonságos tér, ahol feldolgozhatnák az azokkal az áldozatokkal kapcsolatos dühüket, amiket a társadalom vár el tőlük.  Illetve azért, mert a lányok nem-tudatosan még mindig attól félnek, hogy ha nem hozzák meg ugyanazokat az áldozatokat, mint az előző generációk, akkor az az elutasításukhoz fog vezetni.

 

Társadalmunkban nincs olyan biztonságos tér az anyák számára, ahol kiadhatnák a haragjukat. Így hát igen gyakran nem-tudatosan ennek célpontjává a gyerekek válnak. A lányuk egy ideális célpontja az anyák haragjának, mert a lánynak még nem kellett feladnia emberi mivoltát az anyaságért. A fiatal lány emlékeztetheti az anyát a saját, meg nem élt lehetőségeire. És ha a lány elég értékesnek érzi magát ahhoz, hogy elutasítson bizonyos olyan patriarchális előírásokat, amiket az anyának le kellett nyelnie, akkor ez könnyen aktiválhatja az anya felszín alatti haragját.

 

Storm.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A cikk II. részéhez kattints ide: http://inspira.blog.hu/2014/07/18/az_anya-seb_ii

Facebook_like_thumb.pngHa szeretnél értesülni az új írásokról, kövesd az inspirát a Facebook-on!
https://www.facebook.com/inspirabloghu


Az eredeti cikk:
Bethany Webster: Why it's crucial for Women to Heal the Mother Wound
Webcím: 
http://womboflight.com/2014/01/18/why-its-crucial-for-women-to-heal-the-mother-wound/
Fordította: spreadthelight

A bejegyzés trackback címe:

http://inspira.blog.hu/api/trackback/id/tr276517603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lélekformer 2014.07.25. 08:55:58

érdekes cikk, biztos létezik ilyen, bár én is anya vagyok, de sose éreztem magam áldozatnak, sose éreztem dühöt, az anyaságot abszolút természetes folyamatnak éltem meg, és civil életemben sikeresebb lettem, mint az én anyám, megvalósítottam az álmaimat és nincs ettől semmilyen lelkiismeret furdalásom se.

KBA_86 2014.07.25. 15:49:04

Te jó ég, ez most egy nagyon meghatározó olvasmány nekem! Én mint a lány megéltem-megélem mind azt ami a cikkben van. Most is nagy kűzdelmek folynak köztünk és bennem. Nagyon elfajultak anyámmal a dolgok. Már több lehetséges megoldással is próbálkoztam az elmúlt évek során, mind kudarc volt. Teljes elhatárolódás az éppen aktuális technikám. Nem találkozok, nem beszélek vele. Tudom, ez nem megoldás, de egyenlőre jegelem lelkem ezen bugyrát. Céljaim vannak az életemmel, amibe most nem hagyom anyám bérlakások. Szükségem van minden lelki erőmre, amit Ő csak kiszipolyoz belőlem. Valami egészen kellemetlen és mélyen fájó érzés fog el ha rá gondolok. Van itt más is aki ilyen-olyan oknál fogva nem tudja rendezni a dolgait az anyjával?

macs81 2014.07.25. 22:28:33

@KBA_86: mintha a saját történetemet olvastam volna.Én is próbálkoztam mindennel, hogy rendezzük valahogy a viszonyunkat, de a saját lelki békém szempontjából a teljes szeparáció tűnik egyelőre a legjobbnak.Érzem, hogy ez nem jó így, felnőtt nőként meg kellene húznom a saját határaimat a jelenlétében is, és elfogadni, hogy ő olyan amilyen, nem valószínű, hogy változni fog.De ez egyelőre nem megy a gyakorlatban. Amint találkozom vele oda a magabiztosságom és arra vágyok, hogy elismerjen, ami persze soha nem történik meg.Látom, hogy ő maga is sebzett, csak sajnos ez nem változtat azon, hogy a viselkedésével folyton fájdalmat okoz.

KBA_86 2014.07.26. 10:57:33

@macs81: Jajjj, nagyon nehéz lehet neked is. :( Gyakorlatilag a sok lelki sérülés az életünk minden területére kihat. Őröl, gyötör, kínoz...de még akkor is mikor ők már nem is résztvevői életünknek. Sokáig nem mertem az saját életemet a kezembe venni, meghozni azokat a döntéseket amikre vágytam. Most viszont, hogy őt kizártam és megléptem pár fontos dolgot a jövőm érdekében, amiről tudom hogy neki mások a felém támasztott elvárásai, úgy érzem szabadabb lettem. Bár még nyilván így sem teljesen, mert még mindig teleszövik a hétköznapjaimat a vele kapcsolatos érzések és gondolatok. De ez az írás most sokat segìt nekem magam elfogadásában. Először érzem azt, hogy sikerülhet ezt lezárni magamban. Ez nekem nagyon fontos, mert ha lesznek gyermekeim, akkor ezt a "családi fájdalmat" semmiképp sem szeretném továbbörökíteni. A mi családunkban még azt is láttam, hogy anyám nagyanyám miatt mennyit szenvedett. Anyám álmában sokszor sírt olyan időszakokban mikor nagyanyám idegileg és érzelmileg kicsinálta őt. Aztán ez velem is megtörtént. És a legbosszantóbb, hogy anyám ugyan azt csinálja velem mint az ő anyja vele. Katasztrófa! De megakarom szakítani ezt a folyamatot. Nem mehet ez így tovább. Nem lehet még egy következő generáció, akinek ezt át kell élnie. Egyszerűen nem és nem! Addig nincs babò míg be nem gyógyíton ezt a sebet a lelkemen!!!!

cocobaja 2014.07.29. 09:38:52

Sajnos az én anyukám is hasonló. Sose volt jó a viszonyunk, jó messze élek tőle.Hozzáteszem, hogy a sógornőmet és a menyemet is megpróbálja lejáratni mint ahogy engem is.Igazi bomlasztó.Sokat tett azért , hogy ne szeressünk a közelében lenni. Amióta apu meghalt, 2 éve, fel se köszönt a születésnapomon.Van egy öcsém, aki mindig a kedvence volt, kívülállók szerint is.
Én családállításra megyek hamarosan, attól várom, hogy az a blokk amit belém sulykolt feloldódjon.Ha nem akkor keresek egy terapeutát. Őt nem akarom megváltoztatni, viszont ez a cikk arra jó, hogy saját magamat is figyeljem.

Harkai Szilvi 2014.07.29. 14:59:48

A cikk íróját meghívtuk Budapestre csoportot tartani a témában. Egy zárt csoport, csak nőknek. Még vannak helyek, akit érdekel, az alábbi e-mail címen érdeklődhet:
harkai.szilvia@integralakademia.hu

spreadthelight 2014.08.01. 21:43:55

én is éppen a közepén vagyok az anyámmal való dolgok rendezésének, és egyenlőre én is a minden eddiginél erősebb elhatárolódást érzem számomra megfelelőnek (én találkozom és beszélek is vele, de sokkal ritkábban, mint valaha). ez teljesen természetes folyamat, egy kihagyott fejlődéslélektani lépés kései meglépése. viszont ő sajnos ezt rendkívül nehezen éli meg, ami engem is iszonyúan megvisel. a terapeutám nélkül ehhez tuti nem lett volna, nem lenne erőm.
én személy szerint 8-9 év aktív, komoly, elkötelezett, elsősorban spirituális szemléletű belső munka után rájöttem, hogy közvetlenül a pszichémben kell helyreraknom a dolgokat. ezért én bárkinek, aki végre tényleg szeretné ezeket a dolgokat megoldani, az egyéni terápiát javaslom. mellette lehet sokminden mást is, pl. nekem is voltak elképesztő erőteljes oldódásaim családállítással is meg még rengeteg módszerrel, de ha mindehhez nincs meg a saját pszichén való közvetlen munka, akkor a többi nem tud elég mélyre jutni. erről írok a Merjük értékesek lenni írásom végén, lehet, hogy csinálok ebből egy külön bejegyzést, mert úgy érzem, sok útkereső embernek, aki rengeteg munkát fektet a gyógyulásába, mégsem történik meg a gyökeres változás, ez a hiányzó láncszem.
illetve úgy érzem, globálisan zajlik épp a női energiák gyógyulása, aminek az egyik kulcsmotívuma az anyával való kapcsolat gyógyítása. nem hiába lett ilyen népszerű ez a cikk. szóval a Változás hulláma itt van, csak meg kell lovagolni!

Rozalia 2016.01.14. 19:54:21

Szerencsés vagyok talán! Anyún imádott minket, mi még mindig, pedig már nem él imádjuk ŐT és apánkat is. Anya-seb??? ez vajon mi??? Egy anyának a gyereke és a gyerekével való kapcsolata seb??? Nem tudom megérteni! Hallottam esetekről, ahhol a "közös nevező" hiányzott.Sajnálatos.Három gyerekem van soha de soha nem tapasztaltam az"anya-sebet" Igaz,hogy soha nem uraltam őket, egyenrangúnak tartjuk egymást! Az anya-sebeseknek csak annyit szeretnék idézni..."nem kértelek, nem kértem tőled az életet"... Tehát egy gyerek ne legyen teher, társadalmi elvárás "alanya", és egy anya se legyen akár sebes akár nem..... rab őr, kő szobor , hanem szerető ANYA!!!

WDF 2017.02.23. 09:46:13

Az anyám a véremet szívta 40 éven keresztül. Az elmúlt 16 évben (még) el (is) tartottam, mert elmagyarázta nekem azt, hogy "ez neki jár"
A nagy lópikulát jár. 40 elmúltam, amikor rá kellett döbbennem, NEM JÁR neki. NEKEM járna.
Amikor kimondtam, fenyegetőzött, beperelt, feljelentett, azóta nem beszél velem, és mindenhol elhord mindennek.
Nem bánom, hogy bátor voltam. A férjem szerint kivirágoztam, mióta eltűnt - saját döntéssel - az életemből. Az unokái sem érdeklik, egy csokimikulást sem vágott le a küszöbre decemberben nekik.
Én élek, ő pedig tutira szenved. Visszaadtam a fájdalmát, leraktam az ajtaja elé. Csináljon vele, amit akar.

Dorkateo1 2017.10.29. 17:23:03

azt hiszem a gyógyulásomban jó visszajelzés az, hogy a lányaimban látom, mi mindent tesznek meg, amit én nem mertem-tudtam. Mennyivel bátrabban élik az életüket. Ugyanakkor látom még a megtorpanásaikat is,
ilyenkor félek, hogy én húzom vissza őket.